Sportolók

Marián Linda – Golf

Marian Linda golf Cartila Gelenk Nahrung szponzoráció

MAGAMRÓL                                                         Lindáról média itt!
Számomra a golf az élet játéka…
Folyamatosan a jelenben tart és a percenkénti
kihívások, nehézségek állandó tanulásra
ösztönöznek..
Minden egyes ütésnél úgy koncentrálni és
fókuszban maradni, mintha az lenne az egyedüli
eszközöm a céljaim eléréséhez, egyszerre tesz
képessé a félelmeim legyőzésére és ruház fel
egy olyan belső erővel, ami elvezet az út – élet –
végéig.

SPORT PÁLYAFUTÁS
1982. december 14-én születtem Budapesten. Egészen kicsi korom
óta a versenysport központi helyet foglalt el az életemben.
8 és 16 éves korom között a BSE kosárlabdázója voltam, ez az
időszak meghatározó alapjául szolgált egész eddigi életemnek. A
versenysport elhivatottságot, kitartást, szorgalmat, alázatot és
önuralmat tanított, amit később a golfban is kamatoztatni tudtam.
9 éves koromban találkoztam először ezzel a játékkal, de akkoriban
még a kosárlabda kötötte le minden figyelmemet. Sorozatos
térdsérülések miatt 3 év kényszerpihenő következett, ez idő alatt a
tanulmányaimra koncentráltam. Az egyetem mellett a versenysport
hiánya elképesztő űrt eredményezett, ezért egy új sportágat a
squasht választottam.
7 évnyi felkészülés és keményen befektetett munka után egy újabb
meghatározó döntést kellett hoznom, így a squasht a golfra
cseréltem.
• • •
Az egyetlen kérdés, amiben mindig is biztos voltam, hogy
versenysport nélkül nem tudok létezni, élni. Ez a belső indíttatás
vezetett oda, ahol most tartok.
Pár hónap után az első versenyemen 3. helyezést értem el, innen
egyenes út vezetett a golfban mindenki által elismert szakedzőhöz,
Sárközi Richárdhoz.
Az első téli felkészülést követő szezonban számtalan helyezést és
díjat sikerült bezsebelnem, többek között a Herend Kupa 1.
helyezése, a Kisoroszi, méltán híres Ranglistaversenyének
kiemelkedő pontszámú, szintén 1. helyezése, illetve az egész
országban zajló Mercedes Kupa sokszori 1. elhelyezése.
• • •
Eltökélt célom a Magyar Mid Amatőr Válogatottba való
mihamarabbi bekerülés, amiért nap, mint nap teszek, és
elhivatottan veszek részt az edzéseimen a folyamatos fejlődés
érdekében.
ELÉRHETŐSÉG
+36 30 454 9245
linda.marian82@gmail.com